A mai rohanó világban az idő nagy értéket képvisel. Gyorsan kell minden információ, a vevő, az ügyfél, és valljuk be, mi sem érünk rá arra, hogy szépen, komótosan elkészítsünk pl. egy számlát. A számlakészítés ráadásul még azért is a „türelmetlenebb” feladatok közé tartozik, mert az már a pénzmozgás előszobája, és minél hamarabb szeretnénk, ha a számla a vevőnk kezében lenne, hogy fizetni tudjon.
E szempontokat figyelembe véve fejlesztettük ki a gyorskeresés funkciónkat, mely lényegesen lerövidíti a számlázás időtartamát.
Egy számlázási folyamat sokszor nagyon összetett tud lenni, sok ismerettel kell rendelkeznünk ahhoz, hogy egy számlát hibátlanul, fejből elkészítsünk. Rengeteg termék közül kell választani, sok vevő van az adatbázisunkban, ezt mind újból és újból külön modulban kikeresni nagyon sok idő.
Vevők
A gyorskeresésünk lehetőséget biztosít Önnek, hogy ha ügyfelének nevét elkezdi beírni a keresési mezőbe, a program kiadja az összes egyező partnerüket, ami már egy jóval kisebb lista, mint a teljes adatbázis. Az sem jelent problémát, ha nem tudja pontosan a cég nevét, ami egy márka mögött áll: Pl. egy étteremnek van egy brand neve, vagy lehet egy franchise hálózat tagja is, ezért a márka nevéről ismerjük (pl: Nagy Étterem.). De általában a márkanév mögött egy jogi személyiség, egy hivatalos cégnév (Pl. Nagy Kft.), akinek a számlát ki kell állítanunk. Ezt általában senki nem is szokta megjegyezni. Nem is kell! Kezdje csak nyugodtan beírni a gyorskeresőbe, hogy Pl. Nagy Étterem -> és már látjuk is, hogy mögötte milyen nevű cég áll (Nagy Kft.). Abból már egy kattintással ki tudja választani a vevőt, amit a program be is illeszt a megfelelő helyre. Mehetünk is tovább.
Termékek
Gyakran előfordul, hogy termékei nevükben mind egyeznek, csak pl. a méret eltérő, vagy a cikkszámban lévő eltérés mutatja az különbözőséget. Mindegyiket megjegyezni képtelenség és nem is lehet elvárás, ezért a termék keresés mezőbe csak el kell kezdenie begépelni azt az adatot, amit tud a termékéről (terméknév, cikkszám), és a szoftver már keresi is az egyező tételeket. Ha pedig vonalkódos rendszerrel dolgoznak, elég csak lecsipogtatni a kódot, és máris ott a termék a számlán.
Előfordul, hogy a vevő általában ugyanazokat a termékeket vásárolja Önöktől mindig. Ezeket a vásárlói szokásokat is tárolja a Számlázó Programom szoftver, tehát gyors keresésként csak lehívjuk az eddig vásárolt termékei listáját és már lehet is az aktuális számlát kiállítani.
1 perc
Ennyi idő alatt is lehet számlát kiállítani a Számlázó Programommal. Hatékony és gyors a keresés funkciónak köszönhetően, nincs fölösleges kattintgatás, nincs szükség másik ablak megnyitására, hogy a terméket kibogarásszuk a nyilvántartásból. Gyorskeresési billentyűk (F6, F7) segítségével a számlázás nem fogja az Ön és kollégái idejét feleslegesen rabolni.
A gyorskeresési funkciókról még többet megtudhat ebből a blogbejegyzésünkből.
Ha Ön eddig hezitált, ragadja meg az alkalmat és töltse le most a demo verziót: https://www.szamlazoprogramom.hu/demo-letoltese